Tegnap megint kaptunk pár nevet, így a morzsákból szépen lassan össze lehet rakni, hogy kiket is igazoltunk. Tessék szépen továbbolvasni, lesz meglepetés bőven.
Történetünk egészen 1995-ötig nyúlik vissza, amikor is két, azóta már milliárdos stanfordi egyetemista fejéből kipattant a nagy ötlet, megcsinálták a Google-t. Mi, KBSC szurkolók most erre a weboldalra vagyunk leginkább rászorulva és most, hogy megkaptuk az igazolt játékosok teljes nevét, ki tudjuk deríteni, hogy kik is ők valójában és honnan is érkeztek.
Őszintén szólva, meg vagyok lepődve! NB2-es szinten hatalmas neveket igazoltunk. Van Real Madrid nevelésű játékosunk. Először el sem akartam hinni, de tényleg sikerült igazolni egyet. Azért szerintem ez elég nagy szó. Igaz, hogy már 32 éves, de elég csak Miskolcig menni, hogy lássunk példát a 30-on felüli spanyol ligából igazolt játékosok tudására. Kezdjük is vele a listát:
Francisco Salvador Elá: Művésznevén csak Chupe. Az Egyenlítői Guineából származó játékos, aki már Spanyolországban nőtt fel, a Real Madrid ificsapatában kezdett el focizni. Eljutott egészen a Real Madrid Castilláig, majd több spanyol másod- és harmadosztályú klubot megjárva végül nálunk kötött ki. Igaz, hogy már nem fiatal, de 32 évesen bőven benne van még pár jó szezon és remek támadóra találhatunk személyében. Kétszer szerepelt afrikai hazája válogatottjában is. Karrierje alapján az egyik legjobb igazolásunk lesz, én sokat várok tőle, meglátjuk, hogy mire képes. Pozícióját tekintve csatár, de jobban fekszik neki a csatárok mögötti pozíció, amolyan trequartista lenne ő igazából, kérdés, hogy mennyire illik bele Szabó úr elképzeléseibe.
Enes Brnicanin: Ha helyesek az információim, ő egy 26 éves szerb balhátvéd. Van a lábában néhány elsőosztályú meccs is, de leginkább a másod- harmadosztályban vitézkedett több-kevesebb sikerrel. Van egyébként egy videója is. Nem sok információt találtam róla, de a videó alapján használhatónak tűnik.
Renan Vinícius De Oliveira Cassini: Szép hosszú neve az úriembernek, igazi brazilos, bár ennek megvan a titka, nagyon egyszerű: brazil... Tavaly a Veszprém színeiben kergette a labdát egész szezonban, többnyire csak csereként, de 2 gólt így is összehozott, ami ugyebár kettővel több mint a semmi. Reméljük jó sok maradt még a lábában.
Halgas Tibor: Hoppá, lemaradtunk valamiről? Tibi a diósgyőr helyett a mi csapatunknál van? És nem próbajátékosként? Hogy is van ez? Remélem minél hamarabb fény derül a titokra, örülnék neki ha továbbra is minket erősítene, NB2-be tökéletes lenne.
Mai próbázónk: Alekszandar Kuzmanovski
Őszintén szólva, fingom sincs, hogy ki lehet. Remélem rám cáfol este és megmutatja, hogy márpedig jobb, ha megismerjük a nevét, mert hasznunkra válik.
Illetve van még egy Szőke Roland nevű fiatalember, akiről nincs információm.
Este irány a meccs, hozom majd a képeket, ha minden jól megy és köszönöm, hogy olvassátok a blogot, megtisztelő számomra. Továbbra is fennáll, bárki bármilyen információt tud, kommenteljen, vagy írjon mailt a kbscblog@gmail.com címre.